Kíméletlen kritika

Még mielőtt bárki is félreértené a helyzetet, előrebocsátom, hogy nem vagyok pszichológus, terapeuta, nincs ilyen irányú végzettségem, tehát amit itt leírok, az csak és kizárólag a saját élményeimen, tapasztalataimon és olvasmányaimon alapul.

Úgy gondolom viszont, hogy még hivatalos diploma hiányában is fontos, hogy kicsit hosszabban írjak a kritikusságról és az ítélkezésről, mert egyrészt ez az a téma, ami az öltözködésünkkel, kinézetünkkel kapcsolatban szinte a leggyakrabban jön elő, másrészt pedig azért is, mert a kritikusság mögött jóval több lehet, mint amiről általánosságban beszélni szoktunk. Ahhoz pedig, hogy könnyebben tudjuk kezelni akár más emberek felénk irányuló kritikáját, akár a saját ítélkezésre való hajlamunkat, érdemes egy kicsit többet is megtudni a jelenségről. 

​Általános vélekedés, hogy a másokat kritizáló emberek azért teszik ezt, mert kevés az önbizalmuk, és egyszerűen keresnek valamit, amiben ők jobbak, hogy kevésbé érezzék magukat rosszul. Persze ez sok esetben igaz, de a dolog a legtöbbször még ennél is összetettebb. 

Ha hallottál már a sématerápiáról, bizonyára ismerős lehet számodra az “életcsapda” kifejezés. Ez azt takarja, amikor valaki önkéntelenül is újból és újból ugyanazokat a köröket (“sémákat”) futja az életében, csak más-más környezetben, más-más szereplőkkel. A legismertebb példái ennek a párkapcsolati sémák, amikor például valaki újból és újból erőszakos partnereket választ, vagy mindig az előtt lép ki egy kapcsolatból, hogy az igazán elmélyülhetne. 
​
Persze ezek a sémák/életcsapdák nem csupán párkapcsolati helyzetekben működnek, léteznek a karrierrel, teljesítménnyel, szerethetőséggel, és még sok más életterülettel kapcsolatosak is. Ezek között is van egy, ami különösen erősen kapcsolódik az ítélkezéshez, ez pedig az úgynevezett “könyörtelen mércék életcsapdája”. ​

​Aki e szerint a séma szerint éli az életét, az folyamatosan nagy energiákat tesz abba, hogy megfeleljen a saját maga által felállított rendkívül magas elvárásoknak. Csak a legjobb az elég jó számára, minden más kudarcot jelent. Lehet szó pénzről, szépségről, tudásról, sikerről stb., a lényeg, hogy olyan magas mércéket alkot, amiknek sokszor ő maga is csak nagy áldozatok árán tud megfelelni.

Ez az áldozat jelentheti azt, hogy teljes mértékben elhanyagolja a saját pihenésre, kikapcsolódásra való igényeit, vagy akár azt is, hogy soha nem tudja kiélvezni az elért sikereit, mindig újabb és újabb célokat keres, egészen a kiégésig. 

Lehetne hosszan elemezgetni, hogy ennek az életcsapdának milyen gyökerei vannak (és ha megfigyeled magadon, akkor érdemes is ezzel egy terápia során mélyebben foglalkozni), de itt most nem is ez a legfontosabb, hanem az, hogy ennek milyen kihatásai lehetnek másokra. 

Merthogy ez a séma sokszor nemcsak a saját magunkkal szembeni könyörtelen mércék felállítására késztet, hanem arra is, hogy a körülöttünk lévőket is ezen a szemüvegen keresztül nézzük, és amennyiben nem felelnek meg az elvárásainknak, kíméletlen kritikával illessük őket, és ítélkezzünk felettük. Tehetjük ezt a gyerekünkkel, párunkkal, barátainkkal, de akár idegenekkel szemben is, azonban ez minden esetben kapcsolat- és önértékelés-romboló lesz.

Ezek a kritikák persze azt érintik a legrosszabbul, aki akarva vagy akaratlanul (elkapott pillantásokkal, véletlen elszólásokkal) megkapja, és azonnal átveszi, magára veszi őket (“tényleg nem kellett volna felvennem ezt a ruhát, bálnának nézek ki benne”). 
​
Ha ilyesmi történik veled, két dolog van, ami érdemes végiggondolnod, és tudatosítanod magadban. 

Az első, hogy kicsoda az illető, aki ítélkezett fölötted. Olyasvalaki, akiről tudod, hogy szeret kritikával illetni másokat (és esetleg saját magát is)? Ez esetben tudatosítsd magadban, hogy neked nem az a feladatod, hogy az ő mércéi szerint éld az életedet. Nyugodtan elhatárolódhatsz tőlük, és kialakíthatod a sajátjaidat (mert a mérce önmagában nem rossz dolog ám!), magadban is kijelölve ezzel a határaidat. 

A másik, ami szorosan az előző kérdéshez kötődik, hogy hol vannak a te mércéid, értékeid? Jól érzed magad az adott ruhában? Akkor vedd fel, és tegyél rá magasról, hogy mit mondanak rá mások. Fontosabb számodra a kapszulagardróbból való öltözködés, mint hogy újból és újból új outfitekben jelenj meg? Akkor ismételd büszkén a szettjeidet, és ne félj attól, hogy ezért majd valaki megszól (teszem hozzá, pont ezért nem fognak, az Instagram sztorijaimban készítettem erről egy felmérést, ahol a válaszadók 98%-a azt mondta, hogy egyáltalán nem érdekli, ha valaki más többször is viseli ugyanazt a szettet). 

A lényeg, hogy attól még, hogy más szinte elérhetetlenül magas elvárásokat támaszt saját maga és a külvilág felé is, neked nem kell feltétlenül ezek szerint az elvárások szerint élned az életed. Keresd meg azokat az értékeket és mércéket, amelyek neked fontosak, amelyeknek te akarsz megfelelni, ha pedig azt érzed, hogy a saját mércéid bármilyen formában is akadályt jelentenek az életedben (akár azért, mert folyamatosan a magaddal szemben támasztott túl magas elvárásoknak próbálsz megfelelni, akár azért, mert a kapcsolataidban okoz problémát a túlzott kritikusságod), érdemes egy szakembert felkeresni, aki segíteni tud abban, hogy hogyan tudsz kilépni ebből az életcsapdából. 

Ha mélyebben is érdekel a téma, nagyon ajánlom Jeffrey E. Young és Janet S. Klosko, illetve Vágyi Petra könyveit, amelyek ezen a sémán túl még több másik életcsapdával is foglalkoznak.
​
A cikk lektorálásában külön köszönöm Dr. Schmidt Judit pszichiáter szakorvos, sématerapeuta segítségét.

Ajánlott bejegyzések