0 Comments
Mindannyian azzal a kéréssel jöttek hozzám, hogy szeretnék máshogy, jobban kifejezni a nőiességüket. Én viszont mindegyiküknél visszakérdeztem: a nőiességük melyik oldalát? A szexiset? A gondoskodót? A lágyat? A harcos amazont? A romantikusat? stb.
*Dehogynem van, csak éppen több millió változat létezik belőle.
Nehezítésként még hozzávettem a fenntarthatóságot is (igazából nálam ez korábban jött, mint az ideális színeim-szabásaim ismerete), így már olyan szűkek lettek a kereteim, amiknek szinte egyetlen ruhadarab sem tudott megfelelni (vagy ha igen, arra is általában hosszú hónapok keresése után bukkantam rá).
Akkor jöttem rá, hogy annak ellenére, hogy hivatásszerűen testekkel foglalkozom, azokat mérem, elemzem, a sajátomra bizony én is vak tudok lenni. Ott döbbentem rá, hogy még mindig a nyolc kilóval több Esztert öltöztetem, és olyasmikre is figyelek az öltözködésemben, amikre már rég nem kellene.
|
Korábbi bejegyzések
August 2024
Kategóriák
All
|