Ha egy esküvőre gondolunk, alapvetően három szín szokott eszünkbe jutni: a menyasszonyi ruha fehérje, a menyecskeruha pirosa és a vőlegény sötét (fekete vagy kék) színű öltönyének színe. Pedig a nagy napon általában ennél sokkal több olyan szín is megjelenik, amelyek szintén meghatározzák az ünnep hangulatát: a menyasszonyi csokor, a díszítések, a meghívó, a torta, vagy a nyoszolólányok ruháinak színei.
Ha nem profi esküvőszervezővel dolgozol, lehet, hogy elsőre nem is jut eszedbe, hogy a szervezés egyik első lépéseként az ünnep színpalettáját határozd meg, pedig ezzel a lépéssel sok-sok későbbi döntést könnyíthetsz meg magadnak, ráadásul a közreműködőknek is adhatsz egy olyan támpontot, amihez majd igazodni tudnak. Ezen felül egy több színből és árnyalatból álló paletta lehetőséget biztosíthat arra is, hogy ha vannak, a koszorúslányaid is olyan színeket választhassanak maguknak a ruhájukhoz, amit esélyes, hogy később is tudnak majd viselni, és nem a szekrényükben porosodik ítéletnapig (ami valljuk be, nem túl fenntartható). A koszorúslányok ruháinak színeiről egyébként ebben a bejegyzésben már részletesebben is írtam, itt azt is megtudhatod, hogy mik azok a színek, amik szinte mindenkinek jól állnak, és melyek azok, amelyekről csak a városi legenda tartja azt, hogy mindenkinek előnyösek.
Hogyan állj neki?
Egy sokszínű paletta összeállításánál több lehetőséged is van. Az első, és legegyszerűbb, ha felmész a Pinterestre, végigböngészed az én színkombinációkkal és esküvőkkel kapcsolatos albumaimat (ebből az egyiket anno még a saját esküvőm idején kezdtem el összeállítani), és kiválasztod azt a színpárosítást vagy palettát, amelyik a legközelebb áll hozzád. Ha itt nem találsz kedvedre valót, a "wedding color palette" kifejezésre keresve egészen biztosan rábukkansz majd olyasmire, ami tetszeni fog. (Katt a képekre!)
Kiindulhatsz a kedvenc színedből is: ha ismered az adott szín kódját, akkor az Adobe color oldalán két kattintással eljuthatsz a hozzá legjobban passzoló árnyalatokhoz. Itt a színkód megadása (vagy a fénykép feltöltése után) már csak annyi a dolgod, kiválaszd a Color Wheelben lévő színharmóniák közül azt, amelyik a legjobban tetszik. (Ha rákattintasz a színkörön lévő kis karikákra, és arrébb húzod őket, még módosítani is tudod a palettákat.)
Szintén szuper módszer lehet, ha keresel egy olyan képet, aminek a hangulata valamiért nagyon megfog, felöltöd vagy a már említett Adobe color oldalra, vagy az iColorpalette online alkalmazásba, és megnézed, hogy a kép alapján milyen színpalettát dob ki a rendszer.
Az Adobe oldalán viszonylag korlátozottak a lehetőségeid (cserébe te magad tudod módosítani, hogy milyen színek kerüljenek bele a palettádba), a másik rendszer viszont kifejezetten sok, nagyon izgalmas palettát dob ki, akár olyan színekre is építve, amelyekből csak kevés van jelen az adott képen (csak ne felejtsd el a neked tetszőket rögtön el is menteni, mert nem adja ki kétszer ugyanazt). Profi tipp
A színpalettád gyakorlatban való felhasználásakor ügyelj arra, hogy legyen egy-két fő szín, ami nagyobb mennyiségben jelenik meg, a többi pedig csak fűszerezésként legyen jelen, így még harmonikusabb összhatást tudsz majd elérni!
Nálam anno az esküvőmön a fő szín a barack volt, ilyen volt az alsószoknyám (ami a lakodalomban átalakult menyecskeruhává), a férjem nyakkendője, és a csokrom alapszíne is, és ezek mellé jöttek a kiegészítő színek (kevés rózsaszín, világos sárga és sötétebb bordó a csokromban, a menyecskeruhám felsőrészének sötétebb korallja, illetve a nyakamban viselt kék medál, ami a nagymamám öröksége volt). A vicces az, hogy akkor még fogalmam sem volt arról, hogy az alapszín tökéletesen megfelel a színtípusomnak, csak később derült ki, hogy olyan szerencsém van, hogy azok a színek, amelyekhez vonzódom, és amelyek a legjobban állnak, pont egybeesnek (ha esetleg nálad nem ez a helyzet, itt van egy vigasztaló cikk arról, hogy mit tegyél, ha nem tetszenek a színpalettád színei).
Ha téged is érdekel, hogy melyik színek passzolnak hozzád a legjobban, vagy ha azt szeretnéd, hogy segítsek megtervezni az esküvőd színeit, írj bátran! Szeretettel (és izgalommal, mert imádom az esküvőket :)) várlak!
Nem szeretnél lemaradni a legújabb bejegyzésekről?
Iratkozz fel a hírlevelemre, hogy mindig az elsők között értesülhess a megjelent cikkekről, újdonságokról, ingyenesen letölthető tartalmakról!
Ajánlott bejegyzések
0 Comments
Leave a Reply. |
Korábbi bejegyzések
August 2024
Kategóriák
All
|