Jó régóta ígérgetem már ezt a bejegyzést, de valahogy mindig az volt bennem, hogy amíg nem tisztázok bizonyos alapfogalmakat itt a blogon, addig nincs is nagyon értelme írni erről, mivel az alapok nélkül nem feltétlenül érthető, hogy mit miért csinálok. Mostanra viszont elkészültek ezek a bejegyzések is, így eljött az ideje annak is, hogy megmutassam, hogy milyen elvek alapján épül fel a gardróbom. Azonban mivel ez nem egy röviden kifejthető téma, két részletben, két külön bejegyzésben fogok róla írni.
A könnyebb átláthatóság érdekében a fenntarthatóságnak azt a négy pillérét veszem alapul, amelyekről már korábban is írtam (ITT), érdemes újraolvasni a bejegyzést, mert egyrészt sok alapfogalmat tisztáz, másrészt pedig neked is segíthet abban, hogy felmérhesd a saját szokásaid/ruhatárad fenntarthatóságát. 1. Tudatos gardróbépítés
Mivel már a szakmámnál fogva is ismerem a számomra legjobb színeket, szabásokat, valamint tisztában vagyok azzal, hogy aktuálisan milyen stílust szeretnék magamnak kialakítani, így ebből a szempontból könnyű dolgom van, de nem győzöm hangsúlyozni, hogy a fenntartható ruhatár egyik legfontosabb alapja az, hogy tisztában legyünk az adottságainkkal, stílusunkkal, aktuális élethelyzetünkkel, illetve a ruházkodással kapcsolatos céljainkkal. (Ha esetleg te ezekkel még nem lennél tisztában, szeretettel várlak egy színtanácsadásra, testalkatelemzésre vagy gardróbrendezésre, esetleg ezek kombinációjára.)
Enélkül ugyanis olyanok vagyunk, mint egy iránytű nélküli hajó, amely kikötőről kikötőre sodródik, és ha épp szerencséje van, sikerül olyan árut (ruhát) szereznie, ami tökéletesen megfelel az aktuális igényeinek, ha viszont nincs, akkor olyan darabok kerülnek hozzá, amelyeket hosszú távon egyáltalán nem tud kihasználni, és amelyekre igazából semmi szüksége nincs. (A tudatos ruhatárépítésről itt olvashatsz bővebben.) Nálam az átgondolt gardrób egyenes folyománya a kevesebb, de minőségi ruha, de még mielőtt megijednél, ennek nem kell mindenkinél így lennie. Teljes mértékben rendben van az is, ha valakinek sok ruhája van, amennyiben mindegyiket ismeri, szereti, és hordja is.
Így nálam szinte minden passzol mindenhez, ha pedig éppen az öltözködésben szeretném kiélni a kreativitásomat, akkor egyrészt a kiegészítőkhöz (sálakhoz, ékszerekhez, cipőkhöz, táskákhoz) fordulok, másrészt pedig elkezdem végiggondolni, hogy mik azok a ruhadarabok, amelyeket még sosem viseltem egymással, illetve végignézni, hogy milyen más módon lehetne a már meglévő ruháimat hordani (pl. megfordítani, máshogy rétegezni, máshol megkötni stb.).
Persze ennek a fajta ruhatárépítésnek is megvannak a maga hátrányai, az egyik ezek közül az, hogy a kevés ruhánál különösen nagy gondot jelent, ha bármelyik is kiesik. Annál is inkább, mert a beszerzés nálam nem két perc alatt megy... 2. Tudatos fogyasztás
Igazság szerint nálam ez az a pont, ami a legtöbb időt és energiát veszi el. Mivel egy új ruhának egyszerre nagyon sok paraméternek kell megfelelnie (legyen jó a színe, szabása, anyaga, stílusa, és persze származzon minél fenntarthatóbb forrásból), nem csoda, ha néha hónapokba telik, mire megtalálom a tökéletes darabot (és persze az sem, hogy egyre gyakrabban fordulok inkább a varrónőmhöz a hosszas keresgélés helyett).
Minden alkalommal, amikor új ruhára van szükségem, a következő lépéseket követve próbálom beszerezni azt. Először is megnézem, hogy be tudom-e szerezni másodkézből. Megnézem a közelemben lévő second hand boltokat, illetve az online second hand shopokat is (a legtöbbször egyébként a remixshopról szoktam vásárolni, mivel itt méretre, anyagra, színre és konkrét ruhadarabokra is lehet szűrni). Ha nem járok sikerrel, várok egy kicsit (mondjuk egy hetet), és megint megnézem. Ezzel párhuzamosan elkezdem végignézni a kedvenc fenntartható márkáimat, hogy van-e náluk olyasmi, amit keresek.
Tisztában vagyok viszont azzal, hogy nincs mindenkinek ennyi ideje és energiája arra, hogy a ruhavásárlásait intézze. Nálam ez egyrészt szakmai ártalom (sokszor már csak azért is nézegetem egyes márkák oldalait, hogy az ügyfeleimnek tudjak konkrét márkákat ajánlani, ha épp keresnek valamit), másrészt pedig ez csak és kizárólag akkor működhet, ha az embernek már van egy jól felépített alapruhatára, amiből tud öltözködni, miközben tét nélkül keresgéli az álomdarabjait. (Ha az alapruhatárad felépítésében segítségre lenne szükséged, keress bátran!)
A cikksorozat következő részében a másik két pillért mutatom meg, folyt. köv.! Nem szeretnél lemaradni a legújabb bejegyzésekről?
Iratkozz fel a hírlevelemre, hogy mindig az elsők között értesülhess a megjelent cikkekről, újdonságokról, ingyenesen letölthető tartalmakról!
Ajánlott bejegyzések
0 Comments
Leave a Reply. |
Korábbi bejegyzések
July 2023
Kategóriák
All
|